Ez már csak négyhetes lesz, és legfeljebb tízezren jelentkezhetnek.
Az Újratervezés Program sikerére tekintettel hamarosan újra meghirdetik az ingyenes informatikai képzést – ígérte egy keddi sajtótájékoztatón György László, az Innovációs és Technológiai Minisztérium (ITM) államtitkára. Ez azonban 8 hetes helyett már csak 4 hét hosszúságú lesz, a jelentkezők számát pedig 10 ezer emberben maximálták.
Az előző képzésről azt mondta György, hogy a jelentkezők 97 százaléka, több mint 40 ezer ember végezte el sikeresen. Az erre épülő programozói képzésben 1076-an vettek részt. A tanulók átlagéletkora 39 év volt, és háromnegyedük tudott a képzés óta elhelyezkedni a munkaerőpiacon.
Állami informatikus-tanfolyam:
Programozó senkiből nem lesz az online állami informatikai alapozó elvégzésétől. Az átadott tudásanyag a trivialitásoktól indul (sajnos erre Magyarországon szükség van), és van benne sok, a hétköznapi életben hasznos információ. Bő fele tényleg szakmai, viszont sokszor inkább riasztó, mint alapozó.
Májusban jelentette be a kormány, hogy az állam által finanszírozott ingyenes informatikai képzéseket indít – ezekre (illetve tananyagfejlesztésre) összesen 7 milliárd forintot szán két uniós fejlesztési programból. A lebonyolítást a Nemzeti Szakképzési és Felnőttképzési Hivatal (NSZFH) és az IKK Innovatív Képzéstámogató Központ konzorciuma fogja végezni, hiszen csak ők indulhattak az állami pályázaton, ám a képzéseket nem ők fogják tartani, szerződéseket kötnek képző intézményekkel.
Az egyelőre a jövő zenéje, hogy melyek lesznek ezek az intézmények, mindenesetre számukra a konzorcium a képzési díjat teljes egészében megtéríti (a díj viszont nem lehet magasabb diákonként és óránként 4 ezer forintnál).