Ingyenesen bárki számára elérhető.
Az ikk.hu oldalon megjelent hír:
A gazdaságban és a munkaerőpiacon gyorsuló ütemben zajló technológiai változások (az ún. Ipar 4.0 és a digitalizáció) ráirányították a figyelmet a munkaerőpiac igényeit gyorsan lekövetni képes képzési rendszer iránti gazdasági igényre. Ezt felismerve 2019-ben döntött a Kormány – a szakképzési rendszer mellett – a felnőttképzési rendszer több lépcsőben történő megújításáról.
A felnőttképzés megújítását az IFKA Közhasznú Nonprofit Kft. a „Felnőttképzési irányítási modell kialakításának támogatása (NFA-KA-ITM-24/2019)” tárgyú program megvalósításával segítette elő. Az átalakítási folyamat részeként módosultak többek között a felnőttképzési jogszabályok, valamint kialakításra került a felnőttképzés adatszolgáltatási rendszere (FAR) is.
A Program keretében kidolgozásra került egy digitális (e-learning) tananyag, amelynek célja, hogy közérthetően és átlátható struktúrában mutassa be a felnőttképzési rendszer megújítását, ezzel támogatva a piaci szereplőket a megújult jogszabályi környezethez történő alkalmazkodásban. Ennek keretében az egyes fejezetek:
- segítenek eligazodni a jogszabályokban bekövetkezett változásokban és azok helyes alkalmazásában;
- végig vezetik az érdeklődőket az új adatszolgáltatási rendszer folyamatain;
- tájékoztatást nyújtanak az új vizsgáztatási rendszer működéséről; valamint
- tartalmaznak egy „gyakori kérdések és válaszok” gyűjteményt, ahol az érdeklődők célzottan is megkereshetik az őket érintő válaszokat.
A megújuló felnőttképzésről és annak átalakításáról szóló digitális tananyag egyszerű regisztrációt követően ingyenesen bárki számára elérhető a Nexius rendszerben.
Forrás: IFKA Közhasznú Nonprofit Kft.