A Magyar Nemzet oldalán megjelent:
„ A felnőttképzés átkerül a Kulturális és Innovációs Minisztériumba (KIM), onnan pedig a vállalkozásfejlesztést Nagy Márton gazdaságfejlesztési miniszter felügyelete alá helyezik – jelentette be Csák János, a kulturális és innovációs tárca vezetője a Technológiai és Ipari Minisztérium megszűnésével kapcsolatban az Inforádióban.
Csák János szerint konzisztens az, hogy a felnőttképzés átkerül a KIM-be, hiszen a szakképzéssel is az ő minisztériuma foglalkozik. Úgy fogalmazott: azokat a cégeket, amelyek kutatásfejlesztéssel, illetve szabadalmaztatással foglalkoznak – és eddig Palkovics László minisztériumához tartoztak – szétosztja egymás között a KIM és a Nagy Márton vezette új minisztérium.
„ Az az elv, hogy amíg kutatás, vagy innovációs szakaszban van egy dolog, az legyen egy helyen az én minisztériumomban, de amint már az iparhoz, a gyártáshoz, a termékesítéshez, a piacosításhoz közel van, az viszont legyen az ipari funkciót átvevő új gazdasági minisztérium területén" – fejtette ki Csák János.
Emlékeztetett: eddig a Technológiai és Ipari Minisztériumban a foglalkoztatáspolitika, tehát a munkaerő-piaci ügyek és a felnőttképzés együtt volt, most viszont ezek kettéválnak, mert az iparszervezés szerves részeként Nagy Márton miniszterhez kerülnek. Elmondta: a Nemzeti, Kutatási és Innovációs Hivatal marad a KIM-nél. A változás csak a vállalkozásfejlesztési részt érinti, a kis- és középvállalkozások átvétele az energiaválság miatt egyébként is felmerült az utóbbi időben – tette hozzá."